Mikóczi Ferenc: Szívből köszönöm!

2020. március 26. - A nagy ÁTALAKULÁS

Köszöntelek Drága Barátom!

Amennyiben rendszeresen követed a blogomat, akkor tudod, ha csütörtök, akkor villámtanítás. 2017. január 23-i kezdéssel, három éven át a hét negyedik napján hoztam neked az új videómat. Ma is emlékszem az első felvételre, remegő hanggal, citerázó lábakkal és nulla tapasztalattal a kamera előtti szereplésben. Azóta sok minden megváltozott, egy dolgot leszámítva, a szándékot, hogy a saját tapasztalataim által segítsek az embereknek.

A témaválasztásnál legtöbb esetben az intuíciómra hallgattam. Olyan dolgokkal kapcsolatban készítettem videót, ami éppen aktuális volt az életemben és amivel segíteni tudtalak az Átalakulásod útján. A mai bejegyzésem eredete két friss történésre vezethető vissza, amik összekapcsolódnak. A hétvégén árúval megpakolt teherautóval tartottam hazafelé. Nem is tudom hányszor tettem már meg ezt a hosszú utat. De ez most mégis más volt.

Megszoktam, hogy percenkét több autó halad el mellettem az autópályán, ezzel szemben most óránként 1-1 autó bukkant fel. Megálltam egy töltőállomáson, ahol a korábbi zsúfoltság helyett a kongó üresség fogadott. A pultos a plexi mögé bújva gyanúsan méregetett. A COVID-19 járvány miatt manapság ez megszokott látkép. Olyan érzésem támadt, mintha csak pár ember maradt volna a világon. Ha láttad a Legenda vagyok című filmet Will Smith főszereplésével, akkor bizonyára érted mire célzok. Mélyen elgondolkoztatott, hogy pár nap alatt mekkorát változott az életvitelünk és mi is zajlik kint a világban.

A másik dolog, ami ezen bejegyzésem megszületéséhez vezetett, szintén kapcsolódik a járványhoz. Hirtelen azt vettem észre, hogy a legtöbb coach, mentor, életvezetési tanácsadó elkezdett ingyenesen elérhető tanításokat közzétenni. Egyértelmű, hogy a krízis erre a területre is nagy hatással lesz, ezért egyfajta "kármentés" folyik. A nagy Átalakulás című könyvemben szerepel egy kifejezés, a "Game Change". Ezalatt tömören azt értem, hogy megváltoztatom a játékszabályokat és nem állok be a sorba. Ez igaz a vállalkozásomra és a mentorprogramra is.

Abban hiszek, ha az ember komolyan változtatni akar az életén, meg fogja találni a módját. Ha nem, akkor talál majd egy kifogást. Sok kritikát kaptam azért, mert ingyen adtam át azt a tudást a villámtanítások által, amiért mások komoly összegeket kérnek. Sőt, az évek alatt én magam is kifizettem több tízezer eurót (minden túlzás nélkül), hogy erre a szintre eljussak. Most pedig sokak számára lett fontos, hogy díjmentesen segítsenek másokon...

Ezek a gondolatok és érzések vezettek oda, hogy elkészítettem a csatornámra a legrövidebb, mégis a legnehezebb videómat. Elköszönni jöttem. A Belső Tanítómra hallgatva meghoztam ezt a kemény döntést, hogy a mai bejegyzésemmel befejezem a villámtanítás videókat. Kettős érzés van most bennem. Egyfelől fáj a szívem, hogy ezt most el kell engednem, de tudom, a jelenlegi helyzetben és az erőforrásaimat tekintve ez a jó választás. Másfelől mérhetetlenül hálás vagyok, hogy velem tartottál és követted a blogomat. Ha csak egy gondolattal tudtalak inspirálni, hogy merj változtatni, akkor már megérte.

Persze nem fogok eltűnni, ha szükséged lesz támogatásra, útmutatásra, akkor keress fel bátran. A továbbiakban is örömmel foglak segíteni a fejlődésed útján:

 +421 905 432 292

mikoczi@nagyatalakulas.hu

www.nagyatalakulas.hu

Nagy Átalakulás Facebook oldal

Szívből köszönöm, hogy velem tartottál ezen a csodás úton.

"Minden jó lesz és, ami még nem, az még nincs befejezve." Bruno Gröning

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

Mikóczi Ferenc: COVID-19 - Mihez kezdj ebben a helyzetben?

Köszöntelek Drága Barátom!

Újra jelentkezem a megszokott időben, a megszokott környezetből. Világszinten egy olyan helyzetben találtuk magunkat, amire az emberiség nem volt felkészülve, ez pedig nyugtalanságot okoz. A feszültség szinte tapintható a levegőben, sokan nem tudják, hogy mihez is kéne ebben a krízisben kezdeni. Ma megosztok veled néhány tanácsot, amivel a lehető legjobbat ki tudod hozni a mostani szituációból.

Bizonyos mértékben egy olyan helyzetben vagyunk, ami a befolyásolási körünkön kívül van. De valamilyen szinten mégis van ráhatásunk. Amellett, hogy betartod az előírásokat, elsőként nézd meg, hogy érzed magad ebben a szituációban. Milyen érzések vannak benned? Mennyire vagy alul az Érzelmi spirálon? Kezdjük azzal, hogy mit tudsz tenni jelenleg a vállalkozásodban.

Kijelenthetjük, hogy sok cégnek most át kell néznie az idei évre kitűzött céljait, esetleg alternatív utakat keresni. Ha vállalkozó vagy, akkor nézd meg, hogy jelenleg mi a legnagyobb kihívásod. Vagy mi az a tevékenység, amit már régóta halogatsz és most meg tudnád csinálni. Amit én tanácsolok, hogy kezdj el megismerkedni az online világgal, nézd meg, hogy milyen lehetőségeid vannak a virtuális térben. Hiszen ez a jövő, amit évekkel ezelőtt a moziban láttunk, az lassan valósággá válik.

Térjünk át egy másik, a vállalkozásnál is sokkal fontosabb területre, a családra. Most itt a lehetőség, hogy több időt tölts a pároddal, meghallgasd, amit már hosszú ideje mond neked, és nagyobb figyelmet tudsz szentelni a gyermekeidre is.

Végül, de nem utolsó sorban ott vagy te magad. Hidd el nekem, ebben a helyzetben is ott a tanítás. Lehet, ezt most még nem látod. Erre a járványra tekinthetünk úgy, mint egy ébresztőre, hogy itt az ideje kicsit lecsendesedni és befelé fordulni. Minden ember hivatása csak az lehet, hogy eljusson önmagához. Itt az alkalom önvizsgálatot tartani és szembe nézni a hibáinkkal, az önzőséget félrerakva segíteni a rászoruló embertársainknak. Sok olyan ember és család van, akik most rászorulnak a támogatásra. A bajban ismered meg igazán az embereket, akik körülvesznek. De a legfontosabb, a bajban tudod meg, hogy mennyire vagy erős.

Zárásként azt tanácsolom neked, hogy ne bújd percenként az online cikkeket és híradásokat a járványról. Ha megállás nélkül ezt olvasod, az nyugtalanságot és félelmet kelt benned. Én naponta egyszer elolvasom az új fejleményeket, megnézem milyen biztonsági előírások és törvények jöttek ki, amiket be kell tartani. De ezen felül nem szennyezem az elmémet.

Köszönöm, hogy ma is velem tartottál. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

Mikóczi Ferenc: Elmetágítás Phoenix-ben

Köszöntelek Drága Barátom!

Újra itt vagyok és a jól megszokott környezetből hozom neked a friss tanításomat. A múlt heti videóm végén ígértem, hogy ma egy élménybeszámolóval szolgálok neked az egyhetes arizonai elvonulásomról, amit George Wake tartott.

George-ról érdemes tudni, hogy évekig tanulmányozta az ősi tanokat, egészen Egyiptomig. Azt kutatta, hogy honnan erednek azok a tanok, amiből a későbbi irányzatok az információkat merítik. A tapasztalata és történetei megosztásával nagy mélységekig vitt el minket, mindezt érthető és befogadható módon átadva. Ennek is köszönhető, hogy mindannyiunknak voltak komoly felismerései.

Ismét bebizonyosodott annak a fontossága, hogy egy információt több oldalról, több nézőpontból megkapjunk. Gyakran megesik, hogy elsőre "nem akad be a horog", még az önfejlesztők között is. Ehhez kapcsolódik az egyik ilyen felismerés, amikor a fókusz nem a legfontosabb területre kerül. Számtalan képzés található Magyarországon és itt a Csallóközben is, ami egy területre összpontosít, például vezetői, kommunikációs, vagy értékesítési tréningek. Ezek mind a kompetenciák, amiket lehet és kell is fejleszteni. Viszont, ha fel akarod gyorsítani a fejlődésed, akkor először a jellemedre, az attitűdödre kell koncentrálnod.

Vizsgáld meg a saját értékrended, a hitrendszered nem felnagyítva és nem is leértékelve. Reálisan nézd meg, hogy ki is vagy te. A helyeden vagy? Jól érzed magad a bőrödben? Ezek a kérdések rávilágítanak, hogy a életed melyik területén vannak elakadásaid. Keress egy nyugodt helyet, csendesítsd le magad, így tudsz csatlakozni a kollektív elméhez. Onnan kapod meg a helyes választ. Ugyanis a mindennapokban 95 százalékban a tudatalatti programból működünk. Ez azt jelenti, hogy a nap 24 órájában csak 5 százalékban vagyunk jelen, ami szinte hihetetlen. A legtöbben csak azt gondoljuk, hogy minden pillanatban tudatosan cselekszünk.

A gyorsabb fejlődés érdekében azt javaslom neked, hogy keress egy olyan társaságot, akik már rátértek az Átalakulás útjára. A lényeg, hogy a csapat tagjai jó szándékkal, önzetlenül segítség egymást. Hiszen csapatban minden könnyebb. Mi is ezt tanítjuk a gyerekeknek és fiataloknak az Életmód Táborban. Merj segítséget kérni, merj meghozni nehéz döntéseket, amik előre vihetnek. A döntés a kezedben van.

Köszönöm, hogy ma is velem tartottál. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Jövő héten egy olyan témával várlak, amiről eddig még nem tanítottam. Annyit elárulok, hogy a központban egyetlen szó lesz.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

Mikóczi Ferenc: George Wake képzés Arizonában

Köszöntelek Drága Barátom!

Ahogy a múlt heti videóm végén ígértem, ma egy különleges tanítást hoztam neked. Ugyanis részt vettem egy egyhetes Carnagie Principle elvonuláson Arizonában, egész pontosan Phoenixben, amit George Wake tartott nekünk. Ma pedig megosztom veled a tapasztalataimat, felismeréseimet, amiket itt szereztem.

Mi emberek mindig tanulunk, mindig valahol tartunk az életünkben. Ezért azt gondolom, hogy időnként érdemes kiszakadni a mókuskerékből, elvonulni és lecsendesedni. Ilyenkor tudsz elgondolkozni az élet nagy kérdésein. Ki vagyok én? Miért születtem le erre a földre? Jó helyen vagyok? Elégedett vagyok az életemmel? Ezek az elvonulások segítenek abban, hogy mélyebben el tudj gondolkodni és megtalálni a válaszokat.

Most pedig rátérek, hogy milyen tapasztalatokat szereztem, milyen felismerésekkel lettem gazdagabb itt Phoenixben. Tisztább képet kaptam arról, hogy milyen belső játszmákat is folytatunk az egónkkal. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy elég, ha elolvasunk néhány könyvet, meghallgatunk pár hanganyagot és részt veszünk egy-két konferencián. Valójában a válaszokat nem onnan kapjuk meg. Az igazi válaszok itt vannak bennünk.

Ahhoz, hogy ezt megtapasztald, fel kell vállalnod a személyiséged azon részét is, amivel nem vagy megelégedve, amit nem szeretsz és ami felett ítélkezel. A saját életed bírája mindig te vagy. Bírálod a környezetedet és bírálod önmagad. Saját magadat zárod börtönbe azáltal, hogy folyamatosan feleleveníted azokat a szituációkat, amelyekből rosszul jöttél ki, amikor rosszul cselekedtél, vagy döntöttél. Így elítéled és leértékeled magad. Persze ennek az éremnek is van másik oldala. Mégpedig az, amikor többre tartod magad másoknál és ezért felülpozícionálod magad. Ez viszont ismét csak az egó játéka.

Számtalanszor előfordul, hogy a párunkat, a szüleinket, a kollégánkat vagy a főnökünket hibáztatjuk, ha valami rosszul sikerül. Egy dolgot véss az eszedbe: Senki nem tud neked nagyobb kárt okozni, mint saját magad. Akiket hibáztatsz, ők valójában a te visszatükröződéseid. Lehet, hogy ezzel nem értesz egyet, de amíg nem vállalsz felelősséget minden egyes tettedért, gondolatodért és érzelmedért, addig nem tudsz rátérni a harmónia, a boldog élet felé vezető útra.

Első lépésként keresd meg életed azon területeit, ahol kihívásokkal küzdesz, ahol folyamatosan el vagy akadva, és merj változtatni, merj beavatkozni a saját életedbe. Ha úgy érzed, hogy erre egyedül nem vagy képes, hogy nincs meg a kellő tudásod, akkor bátran kérj segítséget. Szívből ajánlom neked a Dósa Szilárd vezette magyarországi Carnagie Principle csoportot, ahol olyan tudást kaphatsz, amit nálunk máshonnan nem tudsz megszerezni.

Köszönöm, hogy ma is velem tartottál. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Jövő héten ismét jelentkezem, amikor is egy mélyebb betekintést adok neked az amerikai elvonulásomba.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

Mikóczi Ferenc: A munkád kielégíti a lelkedet?

Köszöntelek Drága Barátom!

Új hét, új tanítás, megszokott környezet, de valami mégis más... Gondolom feltűnt neked, hogy most nem a megszokott "egyenruhámban" készítettem el a videómat, aminek megvan az oka. Úgy vélem, hogy néha szükséges változtatni a bevett szokásainkon, mintáinkon és egy kicsit kilépni a komfort zónánkból. Úgyhogy a mai tanításomat sportos, laza viseletben hoztam el neked, aminek a címe: A munkád kielégíti a lelkedet?

Ha véletlenszerűen megkérdezel tíz embert, akkor szinte biztos, hogy heten azt fogják mondani, nem szeretik a munkájukat. Most téged is megkérdezlek, te szereted a munkádat? Amennyiben te is az említett hét ember közé tartozol, akkor vizsgáld meg, hogy mi az oka. Miért nem szereted? Miért nem tölt fel energiával? Lehet az maga a tevékenység, amit végzel, vagy a munkakörnyezet, a kollégáid, a fizetésed, esetleg a főnököd. Az is előfordulhat, hogy összességében szereted a munkádat, csak van olyan része, amit jelenleg kényszerből teszel. Vagy van egy kollégád, akivel egyszerűen nem jössz ki. Ezzel kapcsolatban ajánlom neked a személyiségtípusokról készült videómat, amiből tisztább képet kaphatsz ennek a hátteréről. De a végső választ neked kell megtalálnod.

A mai tanításomban ezzel a témával kapcsolatos tapasztalataimat osztom meg. Nézzük meg a két szegmenst, az első, amikor szereted a munkádat, lelkesen, örömmel végzed a feladataidat és a nap végén energikusan mész haza. A másik pont az ellenkezője, unottan, fáradtan dolgozol, bárhol szívesebben lennél és nap végén teljesen lemerülten távozol.

Ezt az állapotot az Érzelmi spirálon is meg tudod vizsgálni. Az első esetben magasan vagy, akár egészen a harmónia szintjén. Tisztában vagy vele, hogy lehetnek nehézségek, nem várt akadályok, de még azt is nyugodtan fogadod, mert tudod, hogy képes leszel megoldani. A másik végletet tekintve, szinte egész nap a spirál alsó szintjén helyezkedsz el. Még az is sok energiádba kerül, hogy legalább az unalom szintjére felhúzd magad. Jegyezd meg, valódi értéket csak az első esetben tudsz teremteni. Csak akkor, ha örömmel, lelkesen végzed a munkád, mert az látszani fog a végeredményen.

Most ugorjunk vissza kicsit az időben. Mivel fiatalokkal is foglalkozom (Vulkán Társulás), ezért elsőkézből tudom, hogy 14-15 évesen a legtöbben még nem tudják, mivel akarnak felnőttként foglalkozni. Nincsenek tisztában a saját erősségeikkel, még nem találták meg azt a tevékenységet, amiben ki tudnának teljesedni. Mi ebben is segítünk nekik az Életmód Táborban. Megismertetjük velük a saját erősségeiket és hagyjuk, hogy megtalálják azt a dolgot, amiben a legjobbak, amit örömmel csinálnak. Nem mi mondjuk meg nekik, hogy szerintünk miben kiválóak, ehelyett vezetjük őket, hogy ők fedezzék fel.

Gondolj bele, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha ilyen fiatalon tudnád, hogy mivé akarsz válni. Lehet, hogy annak idején nem a jó úton indultál el, de tapasztalatból mondom, hogy negyven felett sem késő változtatni. A válasz ott van benned is, a lelked megsúgja neked. Hallgasd meg a kis suttogó hangot, ami mutatja neked a helyes irányt és ne az analitikus elméddel próbáld magad meggyőzni az ellenkezőjéről.

Egy dolgot jól jegyezz meg, mindig van választásod. A te döntésed, hogy olyan munkahelyen, olyan tevékenységet végzel, amit nem szeretsz. Lehet, hogy pályakezdőként szülői nyomásra vállaltad el, vagyon nagyon jó fizetést ígértek. Erre csak te tudod a választ. Viszont, ahogy mondtam a végső döntés mindig a tiéd.

Köszönöm, hogy ma is velem tartottál. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

Mikóczi Ferenc: A 4 őselem - Hans Zimmer koncert felismerései

Köszöntelek Drága Barátom!

Eltelt egy újabb hét, én pedig ismét jelentkezem az új videómmal. A megszokott villámtanításoktól eltérően, ma egy élménybeszámolóval érkeztem. Ahogy a címből is láthatod, eljutottam korunk egyik legismertebb zeneszerzőjének, Hans Zimmernek a koncertjére.

Hans Zimmer, a frankfurti születésű zeneszerző már gyerekkorában tudta, hogy mivel akar foglalkozni. A szerzeményeiből árad az elhivatottság, a zene iránti szeretet és szenvedély. Maga a művész gyönyörűen összefoglalta, hogy mit is jelent számára a zene: "Ha történne valami, és többé képtelen lennék zenét szerezni, belehalnék. Ez nem csak egy munka. Nem csak egy hobbi. Ez az, ami miatt érdemes felkelni reggelente."

Ha a név nem ismerős számodra, biztos, hogy a műveivel már találkoztál, mivel Hans Zimmer jó néhány élvonalbeli produkcióhoz szerzett zenét, úgymint az Eredet, a Sötét Lovag-trilógia, a Gladiátor, Az utolsó szamuráj, vagy A Karib-tenger kalózai. Eddigi pályafutása során tízszer jelölték Oscar-díjra, amelyet ´95-ben az Oroszlánkirállyal meg is nyert. Emellett többszörös Golden Globe és Grammy-díj nyertes.

A koncert alatt sok felismerést kaptam, felszínre jöttek a régi emlékek. Eddig nem beszéltem róla, de nekem is van zenei múltam. Gyerekkoromban hét és fél évig jártam zenére és zongorán játszottam. A történethez tartozik, hogy ezt nem saját elhatározásból tettem, hanem édesapám nyomására. Épp ezért nagy volt bennem az ellenállás és affinitásom sem volt a zenéléshez.

A koncertet hallgatva megtapasztaltam a négy őselem dinamikáját. A tűz, víz, föld és a levegő minden számban valamilyen formában megjelent, hol erősebb, hol visszafogottabb szinten. Nem is beszélve az ötödik elemről, amit az alkímia éternek nevez, amely a négy elemet összefogta egy egésszé. Hans Zimmernél említettem az elhivatottságot, amit a koncerten fellépő összes zenészen is látni lehetett. Szinte átszellemülten játszottak, ami plusz energiát adott minden hangszernek.

Ami még a múltamhoz kapcsolódik, a zene tanulás után mondhatni hátat fordítottam a komolyzenének és fiatalon igazi kemény rocker voltam. Viszont ahogy telnek az évek, és az ember egyre bölcsebbé válik, úgy alakul át a zenei ízlése is. Még mindig szeretem a rockzenét, de már egyre nyitottabb vagyok a komoly művek irányába. Neked is azt javaslom, hogy tégy vele egy próbát. Amennyiben a régi, nagy klasszikusok kicsit eltántorítottak ettől a műfajtól, akkor bátran ajánlom neked Hans Zimmer műveit. Hidd el nekem, nagyon megnyugtató tud lenni.

Köszönöm, hogy ma is velem tartottál. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

Mikóczi Ferenc: Az ösztön

Köszöntelek Drága Barátom!

A szokásomhoz híven a hét negyedik napján, ismét hozom neked az új villámtanításomat. A mai témánk az ösztön, ami kimondottan a kedvenc témáim közé tartozik.

Elsőként fontos, hogy egy dolgot tisztázzunk, amit nagyon sokan összekevernek, az ösztön nem azonos az intuícióval. Az ösztön DNS szinten belénk kódolt üzenet, ami által cselekszünk. Ez a tudatalattinkból táplálkozik. Ilyen ösztönös cselekedet például az önvédelem. Tegyük fel, hogy rohan feléd egy vadállat, a tested automatikusan felkészül a menekülésre és gondolkodás nélkül felmászol az első fára, amit meglátsz. Ebben az esetben a kiváltó impulzus külső forrásból jött. Viszont az impulzus jöhet belülről is, amire a tested reagál.

Van egy másik rész, amit szintén meg kell említeni, ha az ösztönről beszélünk. Gondolom hallottál már olyan emberekről, akikre azt mondják, hogy született tehetségek. Nem rég olvastam két egykori "csodagyerekről", Alexandra Nechitáról és Lukáš Vondračekről. Alexandrát már négy évesen "Kis Picasso" néven emlegették, mivel úgy festett, mint a híres művész. Lukáš pedig 5-6 évesen Mozart szimfóniákat játszott. Biztosan nem a szüleiktől vagy az óvodában tanulták meg homokozás közben. Ez a tudás sejtszinten volt beléjük kódolva és ösztönösen kezdett el Alexandra festeni, Lukáš pedig zongorázni.

Itt említhetném akár Arnold Schwarzenegger életútját is. Az Utam a csúcsra című könyvben van egy rész, ahol arról beszél, hogy ő mindig ösztönszerűen cselekedett. Nem gondolkodott azon, hogy mit, miért tesz, egyszerűen tudta, hogy az a jó irány.

Most pedig térjünk rá az intuícióra, amit azok is gyakran összetévesztenek az ösztönnel, akik rátértek az önfejlesztés útjára. A legfontosabb különbség, hogy az ösztönnel ellentétben az intuíció nem a tudatalattiból táplálkozik. Amikor lecsendesíted az elmédet, megszűnik benned az ellenállás mindennel szemben, a helyét átveszi egy jó érzés, akkor tudsz kapcsolódni a kollektív tudathoz. Az onnan kapott választ nevezzük intuíciónak. Nem gondolkodsz azon, hogy az az információ helyes, egyszerűen tudod, hogy az.

Bízom benne, hogy a mai tanításommal sikerült tiszta vizet öntenem a pohárba az ösztön és az intuíció kapcsán. Ha szeretnél további segítséget kérni ezzel a témával kapcsolatban, akkor keress bátran. Egyébként a júliusban megrendezésre kerülő V. Életmód Tábor programjába is bekerül a mai tanítás.

Köszönöm, hogy ma is velem tartottál. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

Mikóczi Ferenc: Mire ügyeljünk a pénzügyeinknél?

Köszöntelek Drága Barátom!

Sebes szárnyakon elröppent egy újabb hét, én pedig hoztam neked a friss villámtanításomat. Ma egy rendhagyó videóval készültem, ugyanis nem egyedül álltam a kamera elé. Velem tartott Keil Tibor pénzügyi tanácsadó, aki a 92201 – Üzlet Szívvel BNI csoportunk tagja.

Tibor fiatal kora ellenére nagy tapasztalattal rendelkezik a saját szakterületén. Amit fontos megemlíteni, hogy Tibor személyes indíttatásból kezdett el pénzügyekkel foglalkozni és küldetésének tekinti, hogy segítsen másokon.

Tapasztalatból tudom, hogy a ma emberének nagy szüksége van ilyenfajta útmutatásra. Ugyanis sokan nem látnak bele a saját pénzügyi rendszerükbe, ezért nincsenek tisztában azzal, hogy havi vagy éves szinten mennyi pénzt fizetnek ki feleslegesen. Miközben ezt az összeget az ember meg is tudná spórolni.

Vulkán Társulással szervezett Életmód Táborainkban mi is kiemelten foglalkozunk azzal, hogy megismertessük a fiatalokkal az alap pénzügyi fogalmakat és a spórolás fontosságát. Tibor is megerősítette azt a bölcsességet, amit már Earl Nightingale: A legfurcsább titok című könyvében is olvashattunk: „Tedd félre a fizetésed 10 százalékát“. Ha már szóba kerültek a könyvek, akkor mindenképp meg kell említeni Robert T. Kiyosaki: Gazdag papa, szegény papa című bestsellerét. Ez a könyv mondhatjuk egy kötelező olvasmány, ami rengeteg felismerést adhat neked is.

Ha elveszettnek érzed magam a pénzügyek világában, ha nem igazodsz ki a biztosítási szerződések apróbetűs, labirintusában, vagy egy megbízható üzleti partnert keresel, akkor szívből ajánlom neked Keil Tibort.

Köszönöm és nagyon hálás vagyok Tibornak, amiért elfogadta a felkérésem és a komfortzónájából kilépve kamera előtt megosztotta velünk a gondolatait.

Neked pedig köszönöm, hogy velem tartottál. Bízom benne, hogy a mai témával is a segítségedre tudtam lenni. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

Mikóczi Ferenc: Milyen a beszédmodorod?

Köszöntelek Drága Barátom!

Az „ami bevált, azon ne változtass“ szemléletet követve csütörtökhöz érve ismét hoztam neked egy aktuális tanítást a kommunikációról, egész pontosan a beszédmodorról.

A mai videóm magja onnan ered, hogy A nagy Átalakulás című könyvem hangoskönyv változata felkerült a Voiz kínálatába. A hangoskönyvet Sándor András riporter olvasta fel. A minap kaptam Andrástól egy üzenetet, amiben elmesélte, hogy az egyik ügyfele most gratulált neki a nagyszerű előadásához, ugyanis az úriember letöltötte a hangoskönyvem.

Ha szoksz hanganyagokat, vagy hangoskönyveket hallgatni, akkor biztos találkoztál olyan helyzettel, hogy a téma nagyon tetszett, viszont az előadásmód neked nem jött be. Sokat ront az élményen, ha unalmasan, vontatottan van felolvasva, esetleg az előadó hangja kellemetlen. Tapasztalatból írom. Andrásnak viszont nagyon kellemes a hangja, profi előadó és emiatt öröm őt hallgatni.

Persze mi emberek nem vagyunk egyformák, ahogy a viselkedésünk, szokásaink, úgy a kommunikációnk eltérő. Viszont mindenkiben található egy olyan erősség, amit fel tud használni a kommunikációja során. Ez az a terület, amivel sokan nincsenek tisztában. Van egy berögzült sémája a beszélgetésre és azt követi.

Például, ha valakiben sok az agresszió, aki a beszéde is erőszakos, mindenképp el akarja nekem mondani, amit akar. A másik szeglet a zárkózott, visszahúzódó ember, akinek a kommunikációja is ezt tükrözi. Erre, a mondjuk negatív oldalra lehet még sorolni a kötekedő és cinikus beszédet is. Garantálom, hogy ezekkel nem fogsz sikert aratni a társaságod körében.

Nézzük meg az érem másik felét, a pozitív kommunikációt. Ide sorolható a kedvesség, a tapintatosság és akár az is, hogy jól tudsz kérdezni. Itt említhetném a párom, Ildikó példáját is. Ildikóval az emberek nagyon szeretnek beszélgetni, mivel mindenkihez van egy kedves szava, bárkivel szót ért és a hangja is megnyugtató.

Kérlek most gondolkodj el azon, hogy neked milyen a beszédmodorod. Egy társaságban te vagy a hangadó? Szépen, választékosan ki tudod magad fejezni? Vagy esetleg úgy kell belőled minden szót kihúzni? Bármi is válaszod, ezen tudsz változtatni.

Nekem ezen a területen sokat segített a győri Toastmasters Retorika klub, amit két éve hoztunk létre. Vidám hangulatban, baráti társaságban adunk egymásnak visszajelzéseket, ami által tudunk fejlődni. Amennyiben felkeltette az érdeklődésed a retorika klubunk, akkor nagy szeretettel várunk az egyik klubestünk. A találkozók időpontjait és további hasznos információkat megtalálod a klubunk Facebook oldalán

Köszönöm, hogy velem tartottál. Bízom benne, hogy a mai témával is a segítségedre tudtam lenni. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

Mikóczi Ferenc: A megbocsátás

Köszöntelek Drága Barátom!

Ahogy megszokhattad, a hét negyedik napján ismét hozom neked az új villámtanításomat. A mai videóm témáját egy olyan fiatalembertől kaptam, aki részt vett a IV. Életmód Táborban és a IV. Élményfutás Csapatban terepfutó versenyen. Sőt az Élményfutáson még egy előadással is készült számunkra.

Ő Jamriska Sebi a 17 éves középiskolai diák, aki a minap megkeresett, hogy bármennyit is keres-kutat a videóim között, nem talál tanítást a megbocsátásról. Sebi, most a te külön kérésedre a megbocsátásról fogok beszélni a mai bejegyzésemben.

Az évek alatt megfigyeltem, hogy minél fiatalabb az egyén, annál hamarabb "kapja fel a vizet", kerül olyan konfrontációba, aminek harag lesz a vége. Ahogy telnek az évek, egyre bölcsebbé, megfontoltabbá válik az ember, ami által az ilyen helyzetek száma is csökken.  

Az én látásmódom szerint a megbocsátás kiindulópontja a megbánás. Tegyük fel, ha te megsértettél valakit és azt szeretnéd, hogy megbocsásson neked, akkor először neked kell őszintén megbánnod amit tettél, vagy mondtál. Fontos, hogy ne azonosítsd magad a tetteddel, mert az csak egy viselkedési forma, amit akkor éppen képviseltél.

Most nézzük meg ugyanezt a dolgot a másik oldalról, amikor is téged bántottak meg, és Te azt mondod: "Megbocsátok neked". Ha te ezt a személyt a viselkedésével azonosítod, akkor valójában az előbbi mondat így hangzik: "Megbocsátok neked. De nem felejtek!". Ez még mindig az ego. Viszont ha meglátod a szellemi lényt a bántó tett mögött, és szívből mondod, akkor fogsz valóban megbocsátani neki. Innentől ténylegesen lekerül róla a figyelmed, szemben az előző esettel.

Azt javaslom, miután megtörtént egy ilyen szerencsétlen helyzet, minél gyorsabban kérj őszintén bocsánatot. Ugyanis, ahogy telik az idő, úgy kezded el saját magadat egyre jobban bántani. Ha azt akarod, hogy egy másik személy megbocsásson neked, akkor először magadnak kell megbocsátanod.

Köszönöm, hogy velem tartottál. Bízom benne, hogy a mai témával is a segítségedre tudtam lenni. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor