A nagy ÁTALAKULÁS

Mikóczi Ferenc: Mit tanultam Amerikában?

2018. október 18. - A nagy ÁTALAKULÁS

Köszöntelek Drága Barátom!

Ismét elröppent egy hét, ami azt jelenti, hogy itt a legújabb villámtanításom ideje. A megszokott környezetből, egy nem mindennapi élménybeszámolóval készültem neked. A címből minden bizonnyal rájöttél, a múlt hetet Amerikában, egész pontosan a nyugati parton, Los Angeles-től nagyjából 100 kilométerre töltöttem.

A mai tanításomat Hamvas Béla csodálatos gondolatával indítom: "A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle."  Miért került ide ez az idézet? Én azt gondolom, hogy azzal a tudással és tapasztalattal, amit megszereztünk, kötelességünk más embereknek segíteni. Nem tarthatjuk magunkban ezek az információkat, ki kell magunkból árasztani, hogy mások is könnyebben boldoguljanak ezáltal.

Na de, most térjünk rá a mai tanításom fő vonalára, tehát, hogy mit is hoztam haza Amerikából?

Először is azt, hogy az alapokat mély szinten kell elsajátítani. Hiszen egy felhőkarcolót sem építhetsz magasra, ha nincsenek stabil, masszív pillérei. A mai világban, akár az internetről, akár könyvekből, hanganyagokból annyiféle információhoz jutsz hozzá, hogy nem tudod mi az alap. Én azt mondom, az alap te magad vagy. Az erő, az energia ott van benned, csak fel kell támasztanod, és belülről táplálnod.

Ehhez elsősorban nagyon magas taníthatósági indexel kell rendelkezned. Ez szükséges ahhoz, hogy meghallgasd és befogadd a jó információt. Majd ehhez jön a megfelelő hozzáállás, hogy a megszerzett tudást átültesd a gyakorlatba. Tehát ha megvan a jó információ, a kellő hozzáállásod és a megingathatatlan hited, akkor ez előbb-utóbb ki fog bontakozni

Bárhova mész a nagyvilágban, mindenhol találkozhatsz tanítókkal, mesterekkel. Mielőtt azonban választasz magadnak egy mentort, nézd meg, hogy ő azt a tudás alkalmazza-e a saját életében. Vagy esetleg csak van egy lexikális tudása amiről beszél. Ez nagy különbség.

Én ezalatt az egy hét alatt, amit a tengerentúlon töltöttem, ismét közelebb kerültem önmagamhoz. Ismét megbizonyosodtam, hogy a jó úton járok, és hogyan tudom behozni azt a valós információt, ami masszív alapokon nyugszik. Ugyanis, ha a behozott információnak nincs meg ez a stabil alapja, akkor az nem fog működni. Ilyenkor mit teszünk? Frusztrálttá válunk, megyünk egyik mentortól a másikig, végigjárunk megannyi konferenciát eredmény nélkül.

Manapság amúgy is egyre több a coach, mentor, tanító. Valljuk be, a világhálón könnyű hozzájutni a tudáshoz, amit kis gyakorlással már tudnak is oktatni elméletben. Pongor-Juhász Attilától hallottam, hogy le kell menni a mester tudásának a magjáig, a mélységéig. Egy tanító mélysége abban rejlik, hogy a tudását azon a szinten adja át, amilyenen te vagy, ahol be tudod fogadni. Hiába akarná neked átadni minden tudását, ha te más tudatszinten vagy. Nem tudod a magadévá tenni, és ezáltal a gyakorlatba ültetni sem. Szóval légy türelmes és ne fuss egyik helyről a másikra. Ha sikerül magadévá tenned a tudást, akkor annyi a dolgod, a helyes gyakorlatokat a helyes módon kell tenned.

Én azért merek dolgokat kimondani, mert amit mondok és amit teszek, az összhangban van velem. Sok minden meg is valósult, amit 3 évvel ezelőtt A nagy Átalakulás című könyveben leírtam. Persze a régi énem mindezt erőből tette. Ez az erő és energia ma is itt van bennem, viszont van mögötte valós, gyakorlatban működő tudás. Neked is legyen meg a bátorságod, hogy ki merd mondani a céljaidat. Legyen meg a megingathatatlan hited, hogy el fogod érni.

Ezúton is szívből köszönöm Don Boyernek, Joshuának és párjának Melindának, valamint barátomnak a magyar CP család vezetőjének Dósa Szilárdnak a fantasztikus egyhetes elvonulást. Ők igazi tudás birtokában vannak. De tiéd lehet a világ összes tudása, semmit sem ér, ha napi szinten nem alkalmazod. Mondhatod, hogy neked könnyen megy, vagy, hogy felesleges, mert nincs eredménye... Ez a te döntésed.

Ne felejtsd, az igaz, ami számodra igaz. Mindegy mit gondolsz, minden esetben igazad lesz. Ha rendszeresen követed a videóimat és elvégzed a feladatokat, akkor azt meg tudom neked ígérni, hogy előbb vagy utóbb a vágyaid, céljaid meg fognak valósulni. Csak tarts ki és légy türelmes.

Köszönöm, hogy ma is velem tartottál. Bízom benne, hogy a mai tanításommal is a segítségedre tudtam lenni. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyatalakulas.blog.hu/api/trackback/id/tr8814308317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása