A nagy ÁTALAKULÁS

Mikóczi Ferenc: A vállalkozás 3 szakasza

2019. április 11. - A nagy ÁTALAKULÁS

Köszöntelek Drága Barátom!

Szinte hihetetlen, hogy ilyen gyorsan eltelt egy újabb hét. A világ nem áll meg, én pedig menetrendszerűen hozom neked az új villámtanításomat. A mai témával ismét visszanyúlunk a vállalkozói életbe, egész pontosan a vállalkozás 3 szakaszát mutatom be.

Ahogy a címből is kiderül, a vállalkozások fejlődését 3 szakaszba lehet sorolni.

1. szakasz: Superman

Hogy indul egy vállalkozás? Egy döntéssel, az illető elhatározza, hogy vállalkozni akar. Ennek több tényező is állhat a hátterében. Lehet például, hogy az alkalmazotti szféra annyira nem jön be neki. De ide lehet sorolni az úgynevezett "szerelem-vállalkozókat", akik azért csinálják, mert imádják azt a területet amiben vállalkoznak. Olyanok is vannak, akik azért vágnak bele, hogy munkahelyet teremtsenek maguknak. Itt említhetném azokat az embereket is, akiknek a vállalkozásuk a küldetésük, az ő nagy miértjük.

Ebben a szakaszban mindenki nagyon lelkes, ebből kifolyólag pedig sokszor meggondolatlanul, tapasztalt hiányában hoznak meg döntéseket, amik nagy része kudarccal zárul. Viszont, ha képes ezekből leszűrni a tanulságot, akkor ez a hasznára fog válni.

A kezdeti stádiumban én is sok hibát elkövettem, sok mindent kipróbáltam. Erről a korszakról többet megtudhatsz A nagy Átalakulás című könyvemből, amelyben őszintén írok a sikereimről és kudarcaimról.

2. szakasz: Tányérpörgető

Erre a szintre a legtöbb vállalkozó eljut, viszont rengetegen itt rekednek meg. Én is ezen a ponton fogtam egy plafon állapotot. A termékedet vagy szolgáltatásodat egyre magasabb szintre emeled, és a szekér szépen beindult. Több lesz a munka, jönnek az ügyfelek, te pedig azt veszed észre, hogy gyakran időhiányban, erőforrás hiányban szenvedsz. Nem tudsz kellőképpen innoválni, mert szinte minden fontos feladatra egyedül vagy.

Piackutatásokat végzel, te foglalkozol a marketinggel, vagy részt veszel a gyártási folyamatban. Mindig ahhoz a tányérhoz nyúlsz, ahol éppen szükség van rád. Nem beszélve a váratlan szituációkról, amikor azonnal közbe kell avatkoznod, nehogy nagyobb kár történjen.

Ez a szakasz nagyon fárasztó, viszi az energiádat. Szinte csak az tölt fel, hogy látod a bevételed, de előbb-utóbb ki fogsz égni. Ezért van az, hogy a legtöbben ebben a szakaszban adják fel.

3. szakasz: Karmester

Ha egy profi szinten működő vállalkozást akarsz, akkor el kell jutnod ebbe a szakaszba. Ennek viszont van egy nagyon fontos követelménye, csapatban kell gondolkoznod és dolgoznod. A cégedet úgy képzeld el, mint egy szimfonikus zenekart. Mindenkinek megvan a maga "hangszere", neked mint vezetőnek az a dolgot, hogy irányítsd mikor, melyik szólaljon meg.

Az ide tartozó vállalkozók folyamatosan innoválnak, fejlesztik önmagukat és a vezetői csapatuk tagjait is. Mérik az ügyfeleik elégedettségét, valamint követik a piaci trendek alakulását. Persze ezt könnyebb mondani, mint megvalósítani.

A Biznisz Matek vállalkozóknak című könyvben van egy "fekete lyuk" nevű kifejezés. Ez azt takarja, hogy mi lehet az oka annak, hogy a vállalkozások nem tudnak a másodikból a harmadik szakaszba átlépni. Ilyen lehet az erőforrás hiány, anyagi problémák, amik miatt a vállalkozó nem tud fejleszteni és új kollégákat alkalmazni. Sok esetben ezen bukik meg a történet és kerül vissza a cég a tányérpörgetős szintre.

A mi vállalkozásunk jelenleg a 2. és 3. szakasz van. Folyamatosan fejlesztünk, képezzük magunkat. Viszont még az is előfordul, hogy visszanyúlunk a tányérpörgetéshez.

Én azt tanácsolom neked, hogy vállalkozóként ne félj változtatni, új dolgokat kipróbálni. Ha kudarcot is vallasz elsőre, akkor abból tudsz tanulni, amit későbbiekben fel tudsz majd a használni a fejlődésedben. Ami pedig a legfontosabb, legyen meg benned a szándék a szintlépésre.

Köszönöm, hogy velem tartottál. Bízom benne, hogy a mai témával is a segítségedre tudtam lenni. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyatalakulas.blog.hu/api/trackback/id/tr4114758247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása