A nagy ÁTALAKULÁS

A nagy Átalakulás

2016. december 16. - A nagy ÁTALAKULÁS

Mikóczi Ferenc vagyok A nagy Átalakulás című könyv szerzője és ezen blog szerkesztője.

Az első bejegyzésemben röviden elmesélem, hogyan is készült el életem első könyve. Nem értek a könyvkiadáshoz. Vagyis, eddig nem értettem a könyvkiadáshoz. Mivel szeretem a kihívásokat, új tapasztalatokat szerezni nagy lelkesedéssel belevágtam.

2016. januárjában tettem egy fogadalmat, hogy még ebben az évben megírom és kiadom az első könyvemet. A fejemben már megvolt a tartalom, a felépítés. "Vizualizáltam" - ez a pontos megnevezése. Folyamatosan jegyzeteltem a gondolataimat a telefonomba. Miután összeszedtem őket, nyáron a kollégámmal neki is láttunk az írásnak. Én diktáltam, elmeséltem neki nagyon sok sztorit az életemből ő pedig mindezt lejegyezte. Hetente írtunk meg 1-2 fejezetet. 

Majd december elején tudatosult bennem, hogy már alig van egy hónapom, hogy elkészüljek. Úgy képzeld, hogy december 1.-én a fejezetek 3/4-e volt meg, más semmi.

Mivel teljesen kezdő voltam ezen a téren nem voltam tisztában olyan fogalmakkal, hogy "korrektor", "tördelő", "grafikus", "IBAN kód". Sőt magával a könyvkiadás fogalmával sem.

Szóval december 5.-én belevágtunk a nagy munkába. Egy hetünk marad arra, amin mások minimum egy hónapot dolgoznak. Mivel már nagyon időszűkében voltunk, ezért az első dolgunk volt keresni egy kiadót. Ami persze nem sikerült. Ezért létrehoztam egyet (pontosabban kibővítettem a tevékenységi körömet). Szóval ez pipa

A második lépés, mivel kiadó már lett (én magam), ezért kell egy nyomda. Viszont nem volt kedvem alapítani egy nap alatt, így hát jött a telefonálgatás, levelezés a környékbeli nyomdákkal. Én elmondtam mit akarok, ők elmondták, hogy nem lehetséges. Végül sikerült találnom egyet, aki elvállalta a munkát. 5 napunk marad A nagy Átalakulás befejezésére. Ez is pipa.

Mindezek mellett írtuk és szerkesztettük a fejezeteket, gyorsan sikerült találnunk egy grafikus, aki elvállalta a borítótervezést. Pipa.

Kiderült, hogy szükségünk van egy IBAN kódra, ami rákerül a könyv hátlapjára. Ez általában 1-2 hete procedúra, a szükséges iratok beadása, kérvények kitöltése... Had ne részletezzem... Nekünk marad 3 napunk, de a könyvelő nem készült el az iratokkal. Volt egy félig-meddig kitöltött kérvényünk. Ez volt szerdán. Na mit gondolsz mi lett a vége? Másnapra már a könyvem hátlapjának grafikai tervén virított. Ez is pipa

Viszont mivel már csak  3 napunk maradt a leadási határidőig ezért olyan luxusra, mint korrektor vagy tördelő már nem maradt időnk. Egy megoldást maradt, házon belül megoldani. 2 két nagyon jó barátom szintén felszállt velünk a "TU-610"-es szuperszonikus nehézbombázóra. 4 teljes napon keresztül, éjjel-nappal néztük át a könyvet, bekezdésről bekezdésre, mondatról mondatra, betűről betűre. Majd 2 nappal a leadási határidő után végeztünk, elküldtük. Végre ez is pipa. 

A könyvemben szerepel egy kifejezés, a "GAME CHANGE", ami annyit tesz, hogy változtass a játékszabályokon. Én ezt megtettem a könyvírás esetében. Vakon vágtam bele az ismeretlenbe. De mivel nem ismerem azt a kifejezést, hogy "lehetetlen", ezért tudtam, hogy el fog készülni. Szó szerint azt mondták: "Ferikém, ez a könyv el fog készülni, de csak egy csoda segítségével." Én meg hiszek a csodákban.

Mikor ezen sorokat írom már a kezemben fogom az első, még forró példányt. Nehéz szülés volt, de minden időt, energiát megért.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyatalakulas.blog.hu/api/trackback/id/tr7012052277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása