A nagy ÁTALAKULÁS

Mikóczi Ferenc: Mit csinálj a kötekedő emberekkel?

2018. augusztus 30. - A nagy ÁTALAKULÁS

Köszöntelek Drága Barátom!

A hét negyedik napján a megszokottakhoz hasonlóan jelentkezem az újabb villámtanításommal. Ma egy olyan témával készültem, ami mindannyiunk életében jelen van. Ez a kötekedő, csipkelődő emberek és az, hogyan kezeljük ezeket a személyeket.

Szerintem ilyen helyzettel már te is találkoztál, akár a munkahelyeden, akár a baráti társaságodban, vagy talán pont a családodon belül. Kezdésként kérlek gondolkozz el azon, mikor történt meg veled utoljára, hogy úgy érezted rád szált valaki, ok nélkül kötekedett veled. Egészen addig a pontig, amíg te zsigerből vissza nem vágtál. A legtöbb ember így reagál, ezzel viszont az a gond, hogy ez a rossz irány.

Akkor mégis mit lehet tenni ezekkel az emberekkel?

Először is két dolgot figyelj meg. Az első, hogy amit neked mondtak, az hordoz-e magában tanítást neked? Szükséges-e azon a területen fejlődnöd? A második, hogy valójában neked-e szól, amit mondott, nem-e esetleg egy tükör vagy a számára? Tehát, azt valójában magának mondta.

Viszont van még egy harmadik lehetőség is, ami főleg a munkahelyeken fordul elő. A kötekedő embereknél gyakran előfordul, hogy a magánéletében vannak problémái, stressz, állandó családi veszekedések, és ezt a munkatársain vezeti le. Általában kiválasztja a "leggyengébbet", és rázúdítja, gyakorlatilag villámhárítónak használja szerencsétlent. Vagy akár te is lehettél a másik oldalon, és te kötöttél bele másokba.

Az Átalakulásom kezdete előtt én is gyakran csináltam ezt, és gyakran vágtam vissza másoknak. Mindezt a magam stílusában, nem azonnal, hanem kivártam a megfelelő alkalmat. Magyarul szerettet bosszút állni. Az akkori hozzáállásommal viszont volt egy nagy gond. A bumeráng mindig visszaszállt hozzám és a végén én húztam a rövidebbet. Most már ennyi idősen én is rájöttem, hogy nem ez a jó út. Ebben az esetben az alázat a helyes döntés, még ha ez fájdalmas is.

Tehát ismerd fel, hogy ha ez téged zavar, akkor valószínűleg korábban te is ezt megtetted másokkal. Nekem is volt egy ilyen felismerésem a napokban. Egy társaságban kiejtettem valamit, ami nem odaillő volt, de abban a pillanatban kijött belőlem. Lehet másokkal is ez a helyzet, hogy nem rád haragszanak, csak a pillanat hevében meggondolatlanul mondanak valamit.

Én azt tanácsolom neked, hogy mindig az érzéseidet figyeld. Ha rossz érzésed van, akkor az a dolog beindított egy múltbeli kellemetlen emléket és újra átélted. De ahogy neve is mondja, a múlt már elmúlt, a jelen pillanatban tudod helyrehozni a dolgokat. Mikor ilyen felismerésed támad, akkor állj meg egy pillanatra, hogy minél jobban el tudd raktározni a tudatalatti elmédbe, az emlékbankodba. Ahonnan majd automatikusan az új program szerint fog működni az életed.

Amire még figyelj, hogy mielőtt mondasz valamit, három dolgon gondolkozz el:

  • Amit mondasz, az igaz-e?
  • Lényeges-e?
  • Jó indulatból fakad-e?

Ezek a kérdések azért szükségesek, mert sokszor kritizálunk másokat csak azért, hogy levegyük a figyelmet a saját problémáinkról. A másik szeglet az, amikor panaszkodunk. Viszont mind a kettő rossz energia, rossz csatlakozás a kollektív tudathoz. Ez pedig visszahozza neked a fizikai síkra ugyanezt a helyzetet. Annyit tegyél, hogy elemezd végig a szituációt, de ne ragadj benne. Vond le a tanulságod, hogy a jövőben ne kövesd el még egyszer ugyanazt a hibátMinden nap egy picit tégy azért, hogy jobb lég, több légy és előbbre juss.

Ha pedig minden kötél szakad és egyik módszer sem válik be, akkor küldj neki szeretet.

Köszönöm, hogy ma is velem tartottál. Bízom benne, hogy a mai tanításommal is a segítségedre tudtam lenni. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyatalakulas.blog.hu/api/trackback/id/tr214211681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása