Benned is ott a Siker - Szuperkonferencia

2018. december 12. - A nagy ÁTALAKULÁS

Mi a siker? Earl Nightingale szavaival élve: "A siker egy arra érdemes cél folyamatos megvalósítása."

siker.jpg

A novemberi villámtanításomban már részletesebben foglalkoztam a siker témakörével. A mai bejegyzésemben újra terítékre kerül, mégpedig nagyon jó okkal. 2018. december 8-án meghívást kaptam a "Benned is ott a Siker - Szuperkonferencia" főszervezőjétől, Vicsápi Natáliától, hogy részt vegyek egy Felvidéken egyedülálló célalkotó konferencián.

Natália első kérdése az volt hozzám, hogy: "Számodra mit jelent a siker?" Számomra az a siker, ha reggel felkelek, este lefekszek, és a közte lévő időt azzal töltöm, amit imádok. Majd a közönséghez fordulva azt kérdeztem: "Ki az közületek, aki a napjának 24 óráját azzal tölti, amit szeret?" Mindössze ketten tették fel a kezüket. Bevallom, még én sem töltöm a napom minden percét azzal, amit imádok. De tudom, hogy előbb-utóbb meg fog valósulni, mert minden áldott nap picit teszek érte, hogy ezt a célomat elérjem.

48358179_368313303936886_8382037640634957824_n.jpgAz egésznapos rendezvény középpontjában a 2019. évi céljaink kitűzése és az odavezető út megtervezése állt. Natálián kívül a közel 100 résztvevőt több neves magyarországi és felvidéki előadó, író segítette, hogy feltárják a bennük rejlő sikert. Többek között Oravecz Nóra blogger, Ferenczi Klaudia, Durica Katalin, Kiss Kósa Annamária és Jávorcsik Katalin. Valamint 10 kiállító is tiszteletét tette a napsütéses szombati napon Dunaszerdahelyen.

A finom ebéd elfogyasztása után egy kis energiaszint emelő játékkal ráztuk fel a közönséget, amelyet mind nagyon élveztek. Elsőre talán furán hatott, mivel nálunk még gyerekcipőben járnak a hasonló konferenciák. A gyakorlatunkról készült kis videót egyébként ezen a linken meglesheted.

47687814_557769211365328_8803168607166005248_n.jpgEzt követte egy kötetlen eszmecsere, amelyben azt bontogattuk, hogy mi lehet a siker titka. Mindannyian őszintén elmondtuk, hogy milyen nehézségeken, akadályokon mentünk át, milyen kihívásokkal szembesültünk a saját életünkben. Végül egyhangúan arra a következtetésre jutottunk, hogy a buktatók az élet természetes velejárói. Ráadásul ezekből a későbbiekben nagyon sokat tudunk tanulni.

Ezúton is szívből köszönöm Natáliának a meghívást, hogy részese lehettem a sikeres projektnek. Bízom benne, hogy a jövőben ezen az úton tovább haladva egyre több hasonló rendezvényt tudunk megvalósítani itt a Csallóköz szívében. Egyúttal buzdítani szeretnék minden felvidéki önfejlesztőt, motivátort, mentort, tanítót, hogy közösen, összefogva, egymást támogatva haladjunk a célunk felé, és minél több emberhez juttassuk el egy jobb élet kulcsát. Ha nem leszünk büszkék egymás sikereire, ha nem örülünk annak, amit a másik elért, - helyette irigység költözik a szívünkbe - akkor a saját életünkben sosem leszünk igazán boldogok.

48357512_2244736299098219_4341209589673361408_n.jpg

Neked pedig köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzésem. Ha tetszett a cikkem kérlek bátran küld tovább, ha pedig újabb hasznos tanításokhoz szeretnél jutni látogass el a Facebook oldalamra és iratkozz fel a Youtube csatornámra.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyatalakulas.blog.hu/api/trackback/id/tr7514473262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.