Mikóczi Ferenc: Napi energiánk beosztása

2018. november 22. - A nagy ÁTALAKULÁS

Köszöntelek Drága Barátom!

Csütörtökhöz érve ismételten jelentkezem az új videómmal. Ma az egyik kedvenc témámat hoztam neked, ez az energia, vagy erő, lelkesedés. Egész pontosan a napi energiánk beosztásáról fogok beszélni.

Első lépésben képzeld el, hogy van egy akkumulátorod, aminek van egy bizonyos teljesítménye. Ezután tégy fel magadnak egy kérdést: "Előfordult már velem, hogy az energiám nem tartott ki a nap végéig?" Szinte biztos vagyok benne, hogy volt ilyen eset. Ennek több oka is lehet. Az egyik, hogy életed valamely területén nincs összhang, vagy olyan tevékenység végzel, ami viszi az energiád. Esetleg olyan emberek vannak körülötted, akik szívják az energiádat.

Albert Einstein mondta, hogy: "Az élet olyan, mint a kerékpározás. Állandóan mozgásban kell lennünk, hogy egyensúlyban legyünk."  Ugyebár egy nap 24 órából áll, ez tény. Ebből a 24 órából ideális esetben 8 órát alvással töltünk. Majd vegyük az étkezést, napi 3-4 alkalommal, ami nagyjából újabb egy órát vett el a napodból. A következő napi fejezet a munka, amire számítsuk 8 órát. Persze ez lehet sokkal több is. Nálunk egyszer megesett, hogy 3 nap zsinórban dolgoztunk alvás nélkül. Hetente 25 Red Bull-t ittam meg. Erről bővebben olvashatsz A nagy Átalakulás című könyvemben. A fennmaradt időt fordítod a családra, testmozgásra és saját magadra.

Viszont, ha nincs összhang az életedben, akkor valamelyik másik területtől lopod el az időt. Ahogy én tettem régen, amikor megállás nélkül robotoltunk napokig. Tehát ha nem tervezed be a napodat, akkor fennáll a veszélye, hogy bizonyos tevékenységeket elkezdesz halogatni.  Főleg azokat, amiket nem szívesen csinálsz. Ahogy Brian Tracy mondja, minden reggel "nyeld le a legnagyobb békát". Ez azt jelenti, hogy azt a feladatot végezd el elsőnek, amit nem szeretsz csinálni. Így nem halogatod, és túl is jutsz rajta.

Most kérlek gondold végig, hogy az életed minden fontos területének kellő energiát adsz? Majd ezek után képzeld el, hogy milyen lenne az ideális napod. Az a nap, amikor tényleg azzal foglalkozol, ami lelkesít, ami feltölt, amikor reggel örömmel pattansz ki az ágyból. Nagyon kevesen érik el, hogy minden napjuk így teljen. Még nekem sem megy, de már sokkal jobb a helyzet, mint évekkel ezelőtt, amikor rossz kedvvel, ingerülten vágtam neki a napjaimnak. Ezért nagyon fontos, hogy összhang legyen az életedben.

Elismerem, hogy nehéz egy napot jól beosztani. Mindig lesznek pici csúszások, de hogyha jól korrigálod az idődet, akkor ez nem fog problémát okozni. Nálam ez első helyen a saját magammal való foglalkozás, az önfejlesztés áll. Sokáig ez nem így volt. Viccesen úgy szoktam fogalmazni, hogy már megszállott önfejlesztő vagyok. Ha már te is elindultál az Átalakulásod útján, akkor utána sokat kell azon dolgoznod, hogy elengedd a régi mintáidat.

Ugyanis néha csak azt gondoljuk, hogy már tudatosak vagyunk. Amint jön egy váratlan helyzet, már nyúlunk is vissza a régi programhoz. Ehhez kell a sok gyakorlás, hogy ezeket az alkalmakat folyamatosan visszaszorítsuk. Idővel eljön az a pont is, amikor már azelőtt megfogod a pillanatot, hogy reagálnál. Tehát azt tanácsolom, hogy az első helyen mindig önmagad fejlesztése álljon. Erre mindig szánj időt. Amit még fontos megjegyezni, hogy a meditációval is tudsz spórolni pár óra alvást.

Ezután szánj időt a testmozgásra is. Kis séta, kocogás a friss levegőn, vagy menj el egy edzőterembe. Hetente legalább 3-4 alkalommal fordíts időt a saját testedre.

Összefoglalva minden napra van egy bizonyos energiakészleted, amit be tudsz osztani. Törekedj arra, hogy az életed minden fontos területére jusson időd. Ebben nagyon sokat segít, ha megtervezed a napjaidat. Ajánlom, hogy írj le minden tevékenységet kék tollal egy fehér lapra. Az első helyen pedig mindig saját magad fejlesztése álljon.

Bízom benne, hogy a mai tanításom is hasznos volt számodra. Ha úgy érzed, hogy további segítségre van szükséged, akkor csatlakozz hozzánk! 2018. december 1.-én lesz egy rendezvényünk Győrben, amire ezen a linken tudsz regisztrálni. Első és talán utolsó alkalommal lesz ingyenes, azért, hogy minél több embernek tudjunk segíteni. Nagy szeretettel várunk!

Örömmel jelentem, hogy december 8-án, Dunaszerdahelyen Vicsápi Natália által szervezett "Benned is ott a Siker! - Szuperkonferencián" is találkozhatunk! Gyere el és tervezzük meg együtt a 2019-es évedet. 

Köszönöm, hogy ma is velem tartottál. Bízom benne, hogy a mai tanításommal is a segítségedre tudtam lenni. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyatalakulas.blog.hu/api/trackback/id/tr1414386736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.