Mikóczi Ferenc: Engedd el a múltat

2018. október 25. - A nagy ÁTALAKULÁS

Köszöntelek Drága Barátom!

Itt a hét negyedik napja, ami azt jelenti, hogy hoztam az új villámtanítást. Ma egy nagyon érdekes témával készültem, mégpedig a múlt elengedésével. Nagyon sokszor tesszük fel magunknak a kérdést: "Hogyan lehet elengedni a múltat?"

Ahhoz, hogy jobban megértsük a kérdést, vissza kell mennünk egész a gyerekkorig. Már több korábbi bejegyzésemben említettem, hogy életünk első szakaszát 0-7 éves kor között egyfajta hipnózisban töltjük, egy alacsonyabb tudati szinten. Ez a legfogékonyabb időszak, ekkor szívjuk magunkba a mintákat, - általában a szülőktől - amiket a magunkévá teszünk. Ezt nevezhetnénk úgy is, hogy Théta-állapot, és ezen az alacsony energia szinten nagyon könnyen épülnek be a tudatunkba a különböző programok.

Ezért van az, hogy például a terrorista csoportok, vagy a régi nagy vállasok, 2-3 éves korban kiragadták a családjukból a gyermekeket, hogy úgymond programozni tudják őket. Olyan szinten fogékony a gyermeki tudat ebben az időszakban, hogy rá tudták venni őket még az emberölésre is.

Valamilyen szinten mindannyian programozva vagyunk. Ez az, ami gátol minket a fejlődésünkben, Átalakulásunkban. Ugyanis az esetek 95 százalékában tudatalatti mintából cselekszünk, és mindössze csak 5 százalékban a tudatos elmékből.

Most pedig térjünk vissza a kérdésünkhöz, miért is kell elengedni a múltat? Kérlek nézz magadba, mi az, amit még mindig cipelsz a gyermekkorodból, a múltból? Mi az, amin még mindig rajta van fókuszodHa nem engeded el a múltbeli fájdalmakat, sérelmeket, akkor azok tartanak birtokukban téged. Nem tudod felszabadítani azt az energiát, amivel a céljaidra tudnál koncentrálni. Nem tudod élni a jelent, a pillanatot. A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság van, a jelen pillanat. A "most", ahogy Eckhart Tolle mondja.

Kérdezheted: "De hogyan lehet beavatkozni a tudatalatti programba?" Erre két lehetőség is van. Az egyik a hipnózis, amikor "visszamész" az első hét évbe, abba a nagyon fogékony állapotba. A másik lehetőség, hogy amit el akarsz érni, azt folyamatosan kimondod, gyakorlod, mantrázod. A tudatalatti programot csak úgy tudod felülírni, ha az ismétlést gyakorlással beépíted. A könyvek és hanganyagok segítenek, de amíg a tanultakat nem építed be a tudatalattidba, addig nem fog változás történni.

Akár hipnózissal, akár gyakorlással, de engedd el a múltad. Ez a lényeg, különben nem fogsz fejlődni. Ezt biztosra veheted. Minél mélyebben sajátítsd el az alapokat folyamatos mantrázással, gyakorlással, figyelemmel. Légy türelmes és tarts ki!

Köszönöm, hogy ma is velem tartottál. Bízom benne, hogy a mai tanításommal is a segítségedre tudtam lenni. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Namaste!

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyatalakulas.blog.hu/api/trackback/id/tr6014321459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.