Miből merítesz energiát?

2017. november 13. - A nagy ÁTALAKULÁS

Úgy érzed teljesen lemerültél? A borongós őszi idő, a korai sötétedés rányomja a bélyegét a hangulatodra? Nem akarsz vagy nem tudsz új ingereket befogadni, akkor sem, ha téged szolgálna?

energia.jpg

Régóta figyelem magamat és az embereket a környezetemben. Ez alatt megfigyeltem, hogy sokan belefásulnak a szürke hétköznapok monotonitásába. Mintha nem találnának semmit, ami lelkesítené, feltöltené őket. Szinte mindenki életében előfordul ehhez hasonló hosszabb-röviden időszak.

Vannak emberek, akiket a sok csalódás, amik az évek alatt felhalmozódtak a lelkükben, tettek szkeptikussá. Megkeményedtek és bezárkóztak a saját kis világukba. Aminek az lett a vége, hogy teljesen kizárták magukat a világból és senkit nem engednek magukhoz közel. Ezek, mondhatni extrém esetek.

Viszont a legtöbb esetben nem ez húzódik az enerváltság hátterében. Hanem az állandó lét a mókuskerékben, mikor minden nap egyforma és ebbe teljesen belefeledkeznek. Sokan saját magukat nem ismerik annyira, hogy tudják mi tölti fel az "akkumulátorukat"

Tehát ahhoz, hogy megtudd, miből tudsz energiát meríteni, először saját magadat kell megismerned. Sok cikkemben írtam már le, de ez az alapja mindennek. Önmagunk ismerete ugyanolyan fontos az Átalakulásunkhoz, mint egy átlag hétköznaphoz. 

Tedd fel magadnak a kérdést, hogy mi az, amit mindennél jobban szeretsz csinálni. Lehet, azért vagy gyakran fáradt és kimerült, mert nem a megfelelő helyen vagy. Nem azt a munkát végzed, nem azt az életet éled, amit istenigazából, égő vággyal szeretnél. Olyan életet, amiért hajlandó vagy hajnalban kelni, későn lefeküdni és sok-sok energiát belerakni. Mindez nem okoz kiégést, hanem pont ellenkezőleg, nyugalmat és elégedettséget hoz a lelkedbe.

Vegyünk egy mindennapos példát. Rengeteg ember mondja, hogy a munka teljesen lefárasztotta, elvette minden energiáját. Pedig fizikailag vagy mentálisan nem megterhelő, de az illető úgy megy haza, mint aki lehúzott egy 16 órás műszakot egy bányában. Otthon megvacsorázik, ledől a TV elé egy üveg sörrel a kezében, és addig nézi a képernyőt, amíg el nem alszik. És ez így megy minden nap. Ennek oka pedig, hogy olyan munkát végez, amit nem szeret és tehernek éli meg, ahelyett, hogy élvezné.

pexels-photo-214574.jpeg

És ez titok nyitja, olyan tevékenységből tudsz energiát meríteni, amit szeretsz, élvezettel csinálsz. Egy tanárnak, akinek az oktatás hivatás és nem munka, szerinted panaszkodik, hogy milyen fárasztóak a gyerekek? Egy lelkiismeretes orvos vagy nővér fog morogni a betegekre, amiért túlóráznia kell? Na ugye, hogy nem!

Természetesen nem csak a munkából lehet erőt meríteni, mert sajnos nem mindenki azt a munkát végezni, amit tiszta szívből szeretne. Akkor viszont keresni kell egy olyan hobbit, amit örömmel végez. Lehet ez akár a sport. Ha te is úgy érzed, hogy a munka lefárasztott, akkor keress egy olyan sportot, amit örömmel fogsz űzni. A legszebb az egészben, hogy az intenzív testmozgás után nem fáradságot, hanem energikusságot fogsz érezni. Ráadásul még az egészségedre is ügyelsz.

Vagy írhatnám a saját példámat is. Sokan megkérdezik tőlem, hogy a sok munka mellett honnan van energiám még foglalkozni a fiatalok és vállalkozás oktatásával és tanácsadással? Számomra a válasz kézenfekvő, szeretem csinálni. Mikor a fiatalok között lehetek, átadhatom nekik a tudást és látom a boldogságot az arcukon, engem az jobban felvillanyoz, mint egy karton Red Bull. Tudom mit beszélek, mert az utóbbira is volt példa az Átalakulásom előtt.

Ugyanígy szeretek embereknek segíteni, elindítani vagy terelgetni őket az útjukon. Mindaddig, amíg látom, hogy van eredménye. Mert, amint azt érzem, hogy egy tevékenység csak viszi az energiám, mindenféle előrelépés nélkül, akkor képes vagyok elengedniEzt évek alatt tanultam meg, hogy vannak olyan esetek, amikor egyszerűen nem lehet valakin segíteni. Próbálkozhatunk tovább, de ez olyan, mint kiskanállal kimerni a Balatont.

blogra_na.jpg

A sport és az oktatás mellett én a családomból merítek még nagyon sok energiát. Nekem a család a legfontosabb az életemben. Számomra ők jelentik a biztos pontot, a stabilitást. A meleg családi fészekben az ember feltöltődik, és új erőre kapva lesz képes visszatérni a mindennapok zűrzavarába. Persze mi sem vagyunk tökéletesek és nálunk is előfordulnak viták. Mivel sok időt töltünk együtt, így előbb-utóbb támadnak konfliktusok. De mielőtt a helyzet elmérgesedne leülünk és megbeszéljük egymással.

Találd meg a saját életedben, hogy téged mi tölt fel. Hidd el, mindenki életében van ilyen, csak nyisd ki a szemed és láss. Viszont, ha úgy érzed elakadtál és nem tudod merre tovább, akkor keress bátran és én segítek neked kiutat találni a mindennapok útvesztőjéből

Namaste!

Mikóczi Ferenc - író, vállalkozó, coach

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyatalakulas.blog.hu/api/trackback/id/tr5713261005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.