A nagy ÁTALAKULÁS

Mikóczi Ferenc: Önismeret egy más látószögből

2018. június 07. - A nagy ÁTALAKULÁS

Köszöntelek Drága Barátom,

a jól megszokott hagyományainkat követve csütörtökön hozom neked az új villámtanítást. A mai videómmal egy különleges helyről jelentkezem, a festői Kehidakustányból.

Mindenekelőtt szívből köszönöm barátomnak, Dósa Szilárdnak a meghívást, hogy a Carnegie Principle család előtt tarthattam egy előadást. Szilárd már említésre került egy korábbi blogvideómban az akkor megjelent könyvével kapcsolatban.

Szilárd célja, hogy az USA-ból elhozza a tudást és azt magyarul adja át. Egy remek önfejlesztő kis csapatot hozott létre, akikhez mindig öröm ellátogatni. A szombati előadásom témájának az önismeret választottam, de egy más látószögből. Lényegében visszatértem az alapokhoz. Talán furán hangozhat, hogy egy olyan csapatnak, akik már évek óta foglalkoznak önfejlesztéssel, ilyen tanítással készültem.

Viszont, ha visszaemlékszel, két héttel ezelőtt azt mondtam, hogy egy tudatos ember mindenből és mindenkitől tud tanulni. Ez esetben sem volt másképp. Valójában nem mondtam nekik új információkat, mégis egy más nézőpontból közelítettem meg a témát, aminek köszönhetően nagyon gyorsan átment a tudás a hallgatóságnak.

Egy szemléletes és egyszerű példát választottam, ami neked is segíteni fog a könnyebb megértésben. Képzeld el, hogy te egy kiscsibe vagy, akik még bent van a tojásban. Ekkor még azt gondolod, hogy ennyi a világ, amit a tojásban látsz. De amint áttörted a héját és kikukucskálsz ráeszmélsz, hogy: „Jé, hát itt meg mi van? Ez egy új és hatalmas világ!”.

Mindaz, amit eddig hittél és gondoltál magadról, a környezetedről, az nem a valóság. Ezután elkezded kutatni az összefüggéseket és az univerzum törvényeit. Másképpen fogod látni magadat és másokat.

Sorra fognak jönni az újabb és újabb kérdések és vele párhuzamban előbb vagy utóbb a válaszok is. Mindaddig, amik kérdések vannak benned, az azt jelenti, hogy a jó úton jársz. Egy idő után a kérdések száma lecsökken, mégpedig azért, mert valamilyen szinten megérkeztél a célodhoz.

Ezekhez a felismerésekhez viszont szükséges a tudatos jelenlét. A tudatos jelenlét az, mikor itt vagy a jelenben testben, lélekben, szellemben az összes érzékszerveddel. Még azokkal is, amik létezéséről talán ma még nem is tudsz. Tehát összpontosítva figyelsz a tárgyakra, emberekre, a környezetedre és ami a legfontosabb, saját magadra.

Ne csüggedj el, ha a megfigyeléseid nem lesz azonnali eredmény. Ugyanis sosem kapsz meg többet, mint amire megértél. Se nem előbb, se nem utóbb. Mindent pont akkor fogsz megkapni az élettől, mikor megértél rá.

Röviden ezt szerettem volna veled megosztani a szombati előadásomból. Számomra nagy öröm a CP családhoz tartozni.

Bízom benne, hogy a mai tanításommal is a segítségedre tudtam lenni. Ha tetszett a videóm kérlek iratkozz fel a Youtube csatornámra és küld tovább a barátaidnak, ismerőseidnek. Neked csak egy kattintás, neki a fényt jelentheti egy sötét labirintusban.

Köszönöm, hogy ma is velem tartottál. Jövő héten újra várlak a megszokott időpontban!

Namaste!

 

Mikóczi Ferenc – író, vállalkozó, mentor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyatalakulas.blog.hu/api/trackback/id/tr9014031062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása