A nagy ÁTALAKULÁS

Egocentrizmus

2017. augusztus 28. - A nagy ÁTALAKULÁS

Az egocentrizmust magyar nyelvre úgy lehetne a legjobban lefordítani, hogy én-központúság. Az egocentrikus viselkedés során, az ember csak a saját szemszögéből képes látni a dolgokat, képtelen mások érdekeire odafigyelni, mások véleményét figyelembe venni. Egy egocentrikus egyén, mindig önmagából indul ki és önmagába tér vissza.

ego.jpg

A saját világának ő maga az alfája és omegája.

Minden esetben magát tekinti a mércének. Ebben a tekintetben nevezhetjük az empátia teljes hiányának is. Nem véletlen, hogy a pszichológia úgy írja le, mint a magatartás-zavarok egyik formája.

Gyerekkorban az egocentrizmus teljesen normális viselkedési forma, hiszen az óvodás korig kevés emberrel kerül kapcsolatba. A személyiség kialakulásának egyik létfontosságú eleme épp az, hogy a korai, gyermekkori egocentrizmust fokozatosan felváltja az egyre nagyobb fokú empatikus képesség.

De vannak olyan esetek, mikor ez a folyamat lassabban megy végbe vagy meg sem történik. Itt említhetném meg a saját példámat. Be merem vallani, hogy néhány évvel ezelőttig én is egocentrikus személy voltam, különösen jellemző volt ez a fiatal éveimre.

6362013943704172451588041273_self.jpg

Mindent csak a saját szemszögemből láttam, nem érdekelt mások véleménye vagy az, hogy valamelyik tettemmel, beszólásommal kit bántok meg.

Mindennek úgy kellett lennie, ahogy én elképzeltem, minden esetben enyém volt az utolsó szó és én voltam a társaság központja. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy nagyon szerettem bosszút állni.

És, ha valami nem úgy sikerült vagy alakult, ahogy én elképzeltem? Hát akkor jött az egocentrikus emberekre jellemző önpusztító viselkedés. A katonai szolgálatom alatt például feltaláltam egy saját "koktélt", aminek ablakmosó folyadék volt az egyik fő összetevője. Ezt a viselkedést egészen a házasságomig folytattam, amikor is teljes változás állt be az életembe. Erről bővebben olvashatsz a könyvemben

A buli helyét átvette a megállás nélküli munka, de szintén ebben a szellemiségben. Itt is mindennek az én elképzelésem szerint kellett történnie és nem érdekelt mások véleménye. Majd a gyermekeim nevelésénél is jellemző volt, - amit az elején leírtam - hogy magamat tekintettem mércének. "Hisz engem is így neveltek...".

És ez hova vezetett? A vállalkozásom nagyon sikeres lett, volt pénzem. Viszont az egészségi állapotom leromlott, és nem voltam boldog. Annyira fókuszáltam az anyagi dolgokra, a sikerre, hogy más nem érdekelt. Még a boldogság sem. De ezt is csak az ego akarta, mert az ego csak fizikai, anyagi dolgot tekint elsőrendűnek.

Az Átalakulásom fontos lépése volt, hogy az elmémből visszatérjek a szívembe. És a legfontosabbnak azt tartom, hogy minden pillanatban jól érezzem magam. Hisz ez az élet igazi értelme. Még a mai napig is folyamatosan török le darabokat az egómból, hiszen még én is az utamon vagyok.

ipsum_philip-chapman-bell_ff.jpg

"Ismerd meg önmagad!"

Viszont ahhoz, hogy el tudjak indulni, elengedhetetlen volt, hogy magamba nézzek és őszinte legyek magammal. Felvállaljam az egoizmusomat, egocentrizmusomat saját magam előtt. Neked is ezt tanácsolom, ez legyen az első lépés.

Légy őszinte saját magaddal, fogadd el és szeresd magad olyannak, amilyen vagy. Rakd helyre magadban az értékrendedet, de valódit és nem azt, amit a külvilág felé akarsz láttatni. Azt, aki Te valójában vagy. Majd ezek alapján, mikor beazonosítottad, hogy "ilyen vagyok", ebből a felismerésedből tudod felépíteni azt a személyt, akivé válni szeretnél (nem pedig csak illúziókat kergetsz). Ha ezt megteszed, akkor jöhet a fejlődés és lépésről lépésre felülírhatod a régi, rossz paradigmáidat.

Ha esetleg magadra ismertél az írásomban, úgy érzed eljött az ideje, hogy változtass és ehhez segítségre van szükséged, kérlek keress bátran a mikoczi@nagyatalakulas.hu e-mail címen. Szívesen állok a rendelkezésedre.

Namaste!

Mikóczi Ferenc - író, vállalkozó, coach

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyatalakulas.blog.hu/api/trackback/id/tr8012702883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása